laptop-vs-tablet.jpgEgyre többet találkozok fórumokon azzal a dilemmával, hogy vajon táblagépet vagy laptopot vegyen a kérdező.
A kérdés maga két tényező következménye. Egyik, hogy egyre többet hallunk a táblagépekről, de ugyanakkor keveset tudunk róla még. A másik, hogy ezen emberek jobbára anyagilag csak az egyik készüléket engedhetik meg maguknak.

Azonban mindenek előtt tisztázni kell valamit. Van-e már ún. asztali gépünk (PC)? Ugyanis az a helyzet, hogy a laptopok lassan, de biztosan leváltják a PC-ket. Gyakorlatilag a laptopok 90%-ban képesek arra amire egy PC, de azokkal szemben kevesebb helyet foglal és kevesebbet is fogyaszt. Habár a laptop mobilis eszköznek számított, de gyakorlatilag nem töltötte be azt a szerepet, hiszen az akkumulátoruk átlag 1,5-3 órát bírnak így leginkább mozgékonysága abban nyilvánult meg, hogy egyik konnektortól a másikig viszonylag könnyű elvinni. Szóval, amikor laptopra gondolunk és van PC a tulajdonunkban akkor nem kapunk mozgékonyságban sokkal nagyobb pluszt és nem is az a gép amit csak úgy elteszünk indulás előtt. Vajon ki tudjuk használni, ebben a formában a laptopot ha a PC-t meg akarjuk tartani? Ha például egyetemre készülünk egy másik városba akkor biztos igen, de sokan nem.
Ezzel szemben a táblagép végre megvalósította a hordozhatóságot, de ennek viszont ára van.

Mi is az a táblagép egyáltalán?

Kezdetnek tisztázzuk a kérdést, hogy mi a csuda a táblagép. Nem fárasztok senkit technikai infóval, lehet eleget találni a neten inkább a laikus magyarázatot adom. A táblagép jelenleg a legoptimálisabb tartalomfogyasztó eszköz. Amíg alkalmi web böngészésre, e-könyv és magazin olvasásra, videózásra, utazáson tájékozódásra, vagy mobil játékra, stb-re használjuk, addig a legjobb eszköz, amit választhatunk. Ráadásul mindezek kezelését olyannyira leegyszerűsítve (lebutítva) teszi, hogy a legszőkébb pláza cica is is elalél a gyönyörűségtől, hogy a vadóc technika milyen kezes jószág lett.
Gyengesége a táblagépnek akkor jön elő ha nem érjük be a tartalom fogyasztással. hanem gyártani is akarjuk azt. Vagyis kezdve az e-mail írástól, chateléstől a kép vagy szöveg szerkesztésig. Itt habár a billentyűzet hiánya köztudott hátrány valójába attól független több korlátja is lesz az eszköznek, szóval nem igaz, hogy egy külső csatlakozható billentyűzet minden problémánkat megoldja.

Akkor táblagép legyen?

Ha van már PC és kell egy hordozható eszköz is, de az okos telefont kevésnek érezzük akkor jó ötlet egy tábla gép. Azonban ha még asztali gépünk sincs, akkor se feltétlen rossz a kérdés. Miről is kell dönteni? Lefordítva egy szélesebb körben értelmezhető példával olyan, mintha az kérdeznénk, hogy: kerékpárt vagy egy kis kocsit (pl. Volkswagen Polo) vegyünk? Ez nem azt jelenti, hogy az autó a jobb. Ha pl belvárosba megyek munkába napi 2 km a csúcsforgalomban, akkor a bicaj a nyerő. Ha kirándulunk a Balatonra, akkor a többség a kicsit részesíteni előnyben. Noha néhányan kerékpárral is bevállalnak egy 150km utat és mindig lesz olyan elvetemült, aki képes a csúcsforgalomban háromnegyed órát dekkolni inkább csak neki ne kelljen tekernie. Szóval kisebbségi ellenvélemények mindig lesznek, de ez nem jelenti hogy széles tömegeknek ez az üdvös.

Ebből a kérdésből már kitűnik az, hogy az aranyközépút az lenne, ha mindkét járművel rendelkezünk és akkor használjuk őket, amikor az adott eszköz alkalmasabb.
Ha mégis erőltetni kellene a "csak egyik" nézetet, akkor olyan embereknek ajánlom a táblagépet, akik hébe-hóba neteznek, de komolyan sose keresnek (pl. másfél órát keresik a neten a megfelelő hi-fi tornyot), ha e-mail írnak akkor az rendszerint 5-6 mondatos, esetleg leginkább wikiznek/facebookoznak és játék kimerül náluk az angry birds-ben.
Azonban azzal a kitétellel, hogy 30 év felettiekre értve mindezt.
Na most itt páran biztos meglepődnek, hogy miért is a korhatár. A probléma az, hogy habár a lakossági felhasználása a táblagépeknek egyre jelentősebb, de céges szinten a PC/laptopra van szükség. A vállalati szoftverek zöme nem üzemeltethető megfelelően egy táblagépen. A kijelző mérete és a teljesítmény ehhez nem megfelelő. Eddig is komoly probléma a munkaerő piacon, hogy a nélkülözhetetlen számítástechnika tudás sokaknál enyhén szólva hiányos. Ha valaki viszont táblagépen nevelkedik fiatal korától, az nem fog fontos készségeket megszerezni, mert a táblakészülékhez szokott hozzá. Ez egy olyan tényező, aminek hosszútávú következményei vannak és sokan nem gondolnak bele.

Táblagép a továbbtanuláshoz?

Na ez viszont már egyértelműen rossz kérdés. Itt megint az a helyzet, hogy a legtöbb csemete egyetemi vagy főiskolai továbbtanuláshoz kap egy laptopot, ami egyrészt jutalom, másrészt szükséges eszköz. Már egy évtizedes elvárás, hogy az időközi dolgozatokat számítógépen kell megírni, nem is szólva a szakdolgozatról, amit menet közben több részben kell bemutatni.
Sok diák eljátszik a gondolattal, hogy engedve az aktuális divatnak inkább táblagépet kér "még olcsóbb is!" felkiáltással, de ez nagy hiba. Itt alapvetően a korábban kifejtett okokból nem jó ötlet. Van aki persze próbálkozik azzal, hogy hogy hát vesznek hozzá billentyűzetet és az mindent megold. Nem old meg. Ettől a készség probléma az fennáll, mert a két eszköz logikája eltér, de eleve a táblagép elkerülhetetlen kijelző méretbeli problémájára nincs orvosság. Egy normális szöveg/táblázat/grafikon/stb. szerkesztéshez kevés a 7"-10" kép átló. Ehhez minimum 15" kell szóval felsőoktatásban a netbook se javasolt.

Tehát az a helyzet, hogy aki továbbtanuláshoz táblagépet vesz az megfogja bánni hamar, amit vagy laptop vásárlás követ majd, vagy rosszabb esetben végig szenvedi az tanulásidőt a táblagéppel és kárát látja majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://legoptimalisabb.blog.hu/api/trackback/id/tr684751451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

asus nexus7 2013.07.14. 22:15:27

Az asztali pc-met notebookra cseréltem, szinte soha nem írok cd-t, egy idő után azon vettem észre magam hogy vezeték nélküli egeret billentyűzetet használok, beépített wifi antenna volt benn,távirányító,fogantyú a házon ez mind annak a jele hogy vágytam már a mobilításra, a gépet sem túrtam már idővel leszokik az ember az ilyesmiről... Jó ötlet volt a notebook, de az meg nem eléggé mobil,így lett egy tablet is.szerintem ez a legjobb választás noti meg tablet de kíváncsian figyelem a hybrid készülékeket mert lehet hogy az lesz a jövő,persze ez is befektetés lehet mondani tessék kérem visszaemlékezni mennyibe került az első asztali pc az összes kacattal mint billentyúzet,monitor egér webkamera stb pontosabban hány százaléka volt az akkori fizetésünknek és most...ebben a szellemben már ugye nem annyira drága

glad az egyetlen 2013.07.31. 02:08:09

Nos igen az én asztali PC is felejtésbe tart. Most még annyi a szerepe, hogy az van összekötve a TV-vel állandóra, de ha lesz új TV akkor sokat nem lesz már bekapcsolva az biztos.
süti beállítások módosítása