20120628-nexus-7-a-google-tabletje.jpgEgy hete kaptam kézhez a Google Nexus 7 táblagépet és alkalmam volt kipróbálni egy néhány napos külföldi úton éles helyzetben is. Ráadásul ez az első, hogy táblagép került a kezemben, szóval a lenti leírás tessék ez alapján szemlélni.

Jelenleg sajnos nem kapható itthon és egyenlőre nem is rendelhető, de azért vannak kiskapuk. Az eszköz a nevét amúgy a szárnyas fejvadász robotjáról kapta. A gép a legjobb szülők gyermeke, hiszen a Google a szoftver és szolgáltatás háttért adja az Asus pedig a hardvert. Lehet ennél jobb házasság? A Google amúgy bevallottan ár alatt adja a gépet, szóval a pénzünkért maximumot kapunk, de mi is az?

Tech spec

A kijelző a mérethez képest elég meggyőző 1280x800 ami  216 ppi jelent. Ezt már lassan megközelíti a 300 ppi jelentő nyomdaminőséget. Ezt az értéket csak az iPad3 lépi túl valamennyivel. Összehasonlításként a gagyi 7" gépek olyan 480 x 800 szoktak produkálni. Ez pedig azt is jelenti, hogy e-könyv olvasáshoz is nagyszerű társ, mert a betűk is szépek és kontrasztosak. A töréstesztekből az is kiderül, hogy komolyan bírja a gyűrődést, jobban mint az iPad.
Van benn egy kamera is és habár csak egy oldalon, de ez bőven elég a használathoz.
Súlya valamivel több mint 300g. Mérete nagyon optimális a tenyérben tartáshoz.
A tárhely 8 és 16 GB kiszerelésben került piacra és az utóbbi a kapósabb tőlünk nyugatra.
Az aksi (eleinte) 9 óra videózást és 10 óra e-könyv olvasást bír, illetve alvó üzemmódban több mint 12 napot, ami nagyon hasznos.
Vezeték nélkül kapcsolathoz wifi-t használt, a 3G kimaradt belőle, de talán a jövőben nem is nagyon lesz rá szükség.
A beépített GPS viszont nagyon jó útitárssá teszi és még jó néhány játékszer helyet kapott benne, mint giroszkóp, iránytű, gyorsulásmérő. Ezek ha nem is tűnnek első lépésben fontosnak, de nagyon jó alkalmazásokat lehet rá írni. A vezetékes kapcsolatot egyedi mini USB adja. Hát legalább van rajta, de más eszköz csatlakozásához kellhet átalakító. A töltés is szokás szerint rajta keresztül megy.

Ismerkedünk

A csomagolása ízléses, de kissé nehéz kihámozni belőle. Az angol verzióban a táblagépen kívül egy áttekintő pár mondatos leírás, USB kábel, töltő-adapter és hozzá angol konnektor csatlakozó van. Ehhez műszaki áruházban kapható magyar szabványú átalakító, amúgy a készülék 110 és 220V-al is működik. Tölthető persze PC-ről is, de akkor csak alvó vagy kikapcsolt állapotban.

Indításkor kell egy kis idő amíg feláll a rendszer. Ha a nap folyamán többször használjuk a gépet, akkor az alvó módnak köszönhetően nem kell mindig kivárni ezt a folyamatot, hanem egy gyors gombnyomással üzemkész lesz a gép. Mint korábban írtam ebben az állapotban minimális a fogyasztás, tehát ha tudjuk, hogy néhány órán belül kell ismét a gép akkor elég alvó üzemmódba küldeni. Persze ebben az üzemmódban való fogyasztás nagyban függ, hogy milyen alkalmazások futnak, ugyanis alvó állapotban is képes az eszköz a levelek fogadására és erről hang jelzést is kapunk. Így persze többet is eszik a gép.  A leírásban tanácsolják, hogy az új gépünket töltsük fel minél hamarabb az első használat elött.
Első bekapcsoláskor nyelvet kell választani és a jó hír az, hogy a Nexus 7 kitűnően tud magyarul.
Ezután a gmail-es belépési adatokat kéri a gép és ha ez nincs akkor csinálnunk kell egyet. Na itt kezdjük megfizetni azt, hogy anyagárban kaptuk a gépet. A "nagy testvér" figyel minket, de valójában már eddig is megtette, sőt még a Mac-es felhasználókat se kiméli a  válallat óriás. Nekem is az első bekapcsolás után a böngészőben olyan címek ugrottak elő, ami arra vall, hogy komoly ismeretekkel rendelkezik rólam a Google, pedig alapban eddig Firefox-ot használok.
Hát ez egy ilyen világ, jobb ha megbarátkozunk vele, vagy ha nem akkor ne használjuk a netet.

Az első próba

A gép egyik nagyszerűsége, hogy a mindennapi terhelést jól bírja a hardver és az op. rendszer is. Működés közben nincs idegesítő akadás vagy várakozás. a videó is szépen megy. A gépen fent van néhány alkalmazás, de néhány elemi darab hiányzik róla. Ilyen például az e-könyv olvasó, vagy a fényképező alkalmazás, de file és szöveg kezelő sincs rajta. Sebaj ott a Google play lehet vállogatni:

* A könyvolvasónak a Cool Readert pakoltam fel. A külföldi fórumok itt fel is hívják a figyelmet a egy problémára. A Nexus 7-el másolás védelemmel ellátott könyvet csak a Google oldaláról tölthetünk le, szóval pl az Amazonból vett könyv nem áthozható. Erre azt ajánlják az oldalak, hogy megfelelő programmal távolítsuk el a védelmet és nincs több probléma. Nem én mondtam.
A program pdf-et nem kezeli, de arra is van bőven alkalmazás. Rengeteg a beállítási lehetőség és még fel is olvas ha akarunk, bár ezt nem próbáltam ki. Az alapértelmezett mintás könyvlap hátteret én kikapcsoltam és picit sárgás háttér szint állítottam be. Ez egyrészt jobb a szemnek, másrészt a fogyasztásnak is jobb és végül a természetes papír érzéshez is közelebb áll.

* Videó lejátszásár a az MX Playert választottam. Jól és szépen kezeli a videókat és a feliratokat is. Érdekes mód amikor PC-ről a táblagépre másolom a videó állományt, akkor problémázik, hogy ismeretlen formátum, de hagyjuk figyelmen kívül. Ugyanis a lejátszó belső kodek csomagjának köszönhetően lejátszik olyan formátumokat is, amit alapban a Nexus 7 nem, mint pl avi(xvid).

* File kezelésre a jó öreg Total commander a nyerő (mi más?).

* A fotózáshoz pedig Camera Launcher for Nexus 7 progi, ami videót is rögzít ha kell. A fotózás kissé trükkös ha nem magunkat fotózzuk, mivel csak a kijelző oldalon van kamera, de megszokható. Képminőségben amúgy ne várjuk csodát, kb. azt hozza amit egy mobil teló, de bőven elég a Skype-hoz vagy levél mellé csatolandó illusztrációhoz.

Google beszélni magyart

A beállítások menüben szintén magyar nyelven állíthatjuk be a kívánt paramétereket, például az automatikus képernyő elfogatás alapértelmezésben kikapcsolták. Nem is értem miért. Kezelése könnyű még azok számára is akik nem kezeltek korábban hasonló eszközt, de hát ez a műfaj erről szól. Indításkor lezárt kijelző fogad, ilyenkor a lakat jelet kell lefele húzni, de van több alternatíva is a képernyő feloldásra. Alvó üzemmódba pedig a kikapcsolásgomb rövid megnyomásával küldhetjük és ezzel is hívjuk vissza. Különlegesség még az arcfelismerő, amit akár védelemként vagy képernyő zár feloldásához is használhatunk. Nem mertem kipróbálni hátha reggeli gyűrött arcformámat nem akarja felismerni. :-) Kérhetünk központi védelmet is az összes adatokra. Egyelőre ezen védelmeket kihagyom, mert akkor lassítja a gyors ki-be kapcsolást, ami jelenleg nagyon gördülékeny.

A táblagépek egyik nagy gyengéje a szövegszerkesztés, de már a szimpla szöveg írás se egyszerű főleg ha vannak ékezetek az adott nyelvben. Alternatív megoldásnak ott a csatlakoztatható billentyűzet, de ezt macerás cipelni és plusz költség. Szerencsére a Nexus alapban segít ebben és persze ingyen.
Egyrészt Van benn egy szöveg felismerő a telefonokhoz hasonlóan, így már beírás közben megpróbálja kitalálni mit is akarunk beírni. Ezzel csak az a baj, hogy gyakorlatilag csak a magyar keresztneveket ismeri és nekünk kell tanítani. Fura és fogalmam sincs miért pont neveket tud csak.
Ezzel szemben ott a hangalapú bevitel, ami viszont meglepő mód tud magyarul, csak külön be kell állítani. Az megint rejtély, hogy az alap nyelvválasztás szerint miért nem állítja be magát. Habár vicces dolgokat tud csinálni, de meglepően jól működik. Némi próbálgatás után azt kell mondjam a szöveg 60-70% eltalálja, a maradék 30-40% pedig manuálisan javítható, ami azért jobb mintha hosszú szöveget magunknak kellene lekörmölni. Alapban a beszédfelismerés on-line megy, de van egy opció a program letöltésére is. Az még szokatlan lehet, hogy tagoltan és érzelemmentesen kell diktálni, mint ahogy a gyárigazgató teszi a titkárnőnek, de idővel menni fog és jól jöhet még ha egyszer gyárigazgatók leszünk.

Amikor nem (csak) játékszer

Nekem fontos tényező volt az is, hogy e-könyv olvasóként miként használható. Jogos a fenntartás a táblagépekkel szemben az e-papírt favorizálók részéről, de a kiváló felbontásnak köszönhetően a gép ezen a téren is remekel. A kijelző mérete meghaladja az átlag könyvolvasóét, de még mindig zsebméret maradt. Viszonyításként most egy 600 oldalas könyv normál betűmérettel 1000 oldal a táblagépen.

Az utazás során, amúgy láttam, hogy egyre többen használják a táblagépet, sőt egy egy látványosság előtt egyre többször emelkedett egy iPad a magasba és azzal fotóztak. Egy biztos, a Google maps és a  GPS-es Nexus 7-el nehéz eltévedni. Ezenfelül a beépít térkép alkalmazás offline is jól szolgál és jelzi, hogy merre vagyunk éppen. Érdekes mód ha egy adott térképszakaszt megnézünk on-line, akkor később off-line is elérhető lesz, szóval érdemes előre gondolkodni. A beépített iránytűnek köszönhetően már arról visszajelzést kapunk, hogy melyik irányba fordulunk állóhelyzetben a kezünkben lévő táblagéppel, így biztos jó fele indulunk majd meg.

A jövő

Szeretjük a táblagépeket ez nem is kérdés. Mindenki akar egyet és akinek már régóta van az egy újabb modellt akar. A legtöbben meg se tudják indokolni mire ez a nagy szerelem, pedig a tendencia egyre egyértelműbb.
A laptop lassan leváltja az "asztaligépeket", ami megmarad a profi és a hard gamereknek. Sokan már eleve úgy használják a laptopot, hogy az asztalon konnektorba dugva megy és csak néha használják ki a mobilitását.
A táblagép most viszont a laptopok helyét kezdi átvenni, de többé válik annál. Anno a PC vagyis személyi számítógép azért kapta a nevét mert beköltözött az átlagember otthonába. Azonban a táblagépek esetén új értelmet nyer a kifejezés még ha köze sincs már az asztaligépként ismert PC-k hez. A táblagép valóban személyes eszközzé válik mint a mobil telefon. Nem a család gépe hanem egy emberé és annak személyes lenyomata. Az évtizedekkel ezelőtti jóslatokkal szemben az átlagember nem hogy kiokosodott volna a számítástechnikából hanem inkább hülyült. Sok számára megoldhatatlan feladat egy egyszerű elfelejtett jelszó kérés procedúrája is. A táblagépek alkalmazásai végtelenségig leegyszerűsítettek és kiszolgálják kényelmünket, noha szabadságot veszítünk. Azonban a civilizációnk ilyen, szeretjük a kényelmet és szívessen áldozunk fel olyan szabadságot, amit igazából nem is használunk ki.

A bejegyzés trackback címe:

https://legoptimalisabb.blog.hu/api/trackback/id/tr494716741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stonepeg 2012.12.15. 18:23:16

Tök jó írás,várom a folytatást. Énazzal nem boldogulok, hogy Nexusom miért kapcsol be néha alvó módból. Pedig "minden" le van kapcsolva...

glad az egyetlen 2012.12.28. 13:40:37

Most úgy áll, hogy nem lesz folytatás, mert amikor írtam még hiánypótló volt, de mostanra már van anyag a neten.

Ez az alvó módból visszalépés érdekes kérdés. Magam is filóztam rajta és arra jutottam (spekuláció!), hogy a nexusba is építettek olyan funkciót, hogy mágneses tok (mi még nincs meg) kinyitása ébreszti a gépet is. Ilyenkor talán ez a funkció aktivizálódik valahogy, de még nekem se tiszta hogyan.

glad az egyetlen 2013.02.06. 00:09:25

Na sikerült bővítenem a testvérbejegyzést a pendrive csatlakozással.
legoptimalisabb.blog.hu/2013/02/06/nexus_7_tippek_es_trukkok

glad az egyetlen 2013.06.09. 23:33:14

Bocs véletlen rossz gombra nyomtam és kimoderálta. Szóval jött egy kérdés:

"Szerző: [___314___]

Van a nexus 7-esemen mx player, de nem tudok avit felrakni. figyelmen kívül hagyom hogy ismeretlen formátum, de a másolás olyankor befejeződik.
Mit lehet tenni? Köszi"

Működnie kell, én arra gyanakszom, hogy te nem figyelmen kívül hagyod az üzenetet a felugró ablak esetén hanem a megszakításba egyezel bele.

Ha ez nem menne akkor még amúgy a Nexus Media Importer app is segít, de mint mondtam működnie kell.
süti beállítások módosítása