Úgy hozta a helyzet, hogy folytatjuk fantasy értékmentést. Korábban Gáspár önéletrajzot mentettük át ide a váratlan megszűnt solaria.hu-ról, most pedig a Wikipédián csonkult meg Walhalla Páholy szócikk egy "nemenciklopédikus" vitában. A források szerint az enciklopédia bejegyzés önéletrajzon és a könyves blog sorozatán alapult. Íme:

A Valhalla Páholy egy a rendszerváltás után 1992-ben alapított magyar könyvkiadó, elődje a hasonló nevű Walhalla Páholy volt. Alapítói Novák Csanád és Gáspár András és meghatározó szerepe volt a magyar fantasy és szerepjáték népszerűsítésben. Főbb profiljuk a sci-fi és fantasy könyvek magyar nyelvű publikálása, de később egyéb témákban is jelentek meg kiadványaik.

Előzmények


A rendszerváltás előtt a fantasy írók nehéz helyzetben voltak, műveik publikálásával. A ’70-es évektől a sci-fi és fantasy műfaj kiadása Kuczka Péter által felügyelt állami kiadványokon keresztül történt. Kuczka az igényes művek hű elkötelezettje volt és működése nyomán kiváló írások jutottak el a magyar olvasókhoz. Azonban kritikus tevékenységének mellékterméke volt, hogy számos – jobb sorsra érdemes – író nem kapott lehetőséget. Ha valaki vagy valami nem ütötte meg Kuczka Péter által felállított igény mértéket, akkor annak az írónak kevés esélye volt a megjelenéshez. Így lett például száműzött téma akkoriban a Star Trek is. Több lelkes író aspiráns is dolgozott Kuczka keze alatt, de sok benyújtott mű került tartós „fiók fogságra”. A rendszerváltás után megnyílt a lehetőség a magán kiadók előtt és többen éltek a lehetőséggel a 90-es évek elején. Az ekkor alapított két nagy szerepjátékos kiadó a Walhalla Páholy és Cherubion Kiadóban számos közös vonás volt. Mindkettőt Kuczkánál tanonckodó de nem kellő publicitást kapó írók alapították. Mindkettő esetében előfordult, hogy időnként állami támogatás híján az alacsony költségvetés miatt lejárt jogdíjú korai műveket jelentett meg. Végül mindketten – kihasználva a korai jogdíjtörvényi zavarokat – írtak olyan amerikai licenc védelem alatt álló művek témájában regényeket, amire nem kértek engedélyt a jogtulajdonosoktól.

Walhalla Páholy

Novák Csanád egy vállalkozásban társként 1991-ben kiadással kezd foglalkozni. A vállalkozás emblémája Sleifnir, Odin nyolclábú lova lesz. Mindjárt az első könyvkiadások kiemelkedő sikert értek el. A bemutatkozó könyvük a „Gyűrűkúra” paródiafantasy saját fordítás volt, majd ezután Timothy Zahn Star Wars könyvének fordítása követett a „Birodalom örökösei”, ami a hitetlenül magasnak számító 60 000 példányban adtak el. Harmadikként kiadták Gáspár András saját könyvét az „Észak lángjai”-t Wayne Chapman álnéven. Ekkoriban bevett gyakorlat lett, hogy magyar írók külföldi név alatt adtak ki könyveket és nevük – jó esetben – fordítóként szerepelt csak a könyvben. Ezt az állapotot később egy törvényi szabályozás szüntette meg. Végül még két fordítás jelent meg a Walhalla név alatt.

Pendragon

A kiadó töretlenül sikeres, de felmerül egy jogi probléma. A Walhalla Bt. egy szigetelőanyag- és fémtömegcikk értékesítő család érdekeltségébe tartozik és Csanád saját céget akar. Elvben eltérő profil esetén lehetséges azonos néven bejegyezni két céget, de nem szerencsés. Novák aggódva – az esetleges jogi viták miatt – 1992-93-ban úgy dönt, hogy Pendragon kiadó égisze alatt adnak ki könyveket. Ez az időszak öt fordítást érintett.

Valhalla Páholy

Novák Csanád ragaszkodva az eredeti elnevezéshez egy áthidaló megoldást talál ki a jogi viták elkerülésére. 1992 őszén Gáspár Andrással megvásárolnak egy céget (Pharmatrade Kft.) és átnevezik. A Walhalla névben a „W” lecserélik „V”-re és ezután Valhalla Páholy név alatt működnek tovább. Ekkor már több író is dolgozik a kiadóhoz, többek között Nyulászi Zsolt és Kornya Zsolt is. Kihasználva a hazai zavaros szerzői jogi helyzetet, licenc engedély nélkül saját Star Wars könyvek írásába kezdtek és adtak el sikerrel. A „Han Solo, a birodalmi ügynök” könyvet Dale Avery név alatt valójában Nyulászi írta. Egy évvel később pedig már „Alien vs. Predator” – szintén jogvédett – témában Gáspár megírta Damien Forrestal álnéven a „Kelepcét”, aminek köze sincs az amerikai folytatáshoz. Gáspár utólag erre az időszakra így emlékezett vissza: „Az vesse rájuk az első követ, aki nem írt/íratott Han Solókat akkoriban”. Később szigorodtak a törvények és Novák egyezkedni kényszerül a Lucasfilmmel és a 20th Century Foxszal, de legalább 1994-től már hivatalosan partnerük lett a kiadó.

A cég grandiózus vállalkozásba fogott és elhatározták, hogy készítenek egy hazai fejlesztésű szerepjátékot, mivel ekkor többnyire csak angol nyelvű változatok álltak rendelkezésre. Az is fontos szempont volt, hogy – más játékokhoz hasonlóan – ne egy D&D klón legyen hanem egy minőségi önálló termék. Habár az alapvető asztali szerepjátékoknál nehéz nagyon eltérőt alkotni de a játék fejlesztés mellett elindult Ynev világának kidolgozása és a csatlakozó regények megírása, ami zömével Gáspár érdeme. A játék rendszert többnyire Nyulászi tervezi meg, de az egész projekt igazi csapatmunka (ami érdemi szétválasztása később évtizedig nyúló jogi procedúra rész lett). Az első jelentős és népszerű magyar fejlesztésű szerepjáték 1993 nyarán megjelenik és a M.A.G.U.S. nevet kapta.

Ekkor még szárnyal Magyarországon a szerepjátékipar és a Valhalla kiemelkedő szerepet tölt be az iparágban. Az ugyancsak a 90-es években alapított levelezős szerepjátékkal foglalkozó Beholder Bt. szintén sikeres a piacon, akárcsak a Cherubion Kiadó. A Beholder Bt. kiadja első szerepjáték szakújságát a „Bíborhold”-at. A Valhalla pedig elindítja 1994 januárjában a „Rúna” magazint, ami hozzájárul a réteg közönségnek szóló rivális újság, a Bíborhold 1995-ös megszűnéséhez.

Az első nagyobb üzleti „trauma”, akkor éri a céget, amikor 1994-ben ugrásszerűen megnőnek a nyomdai árak. Gáspár elmondása szerint ezután még az oly sikeres Star Wars könyvekkel se tudták meghaladni a tízezer példányt az eladásoknál. 1996-ban egyre több a feszültség a cégben dolgozók között és a M.A.G.U.S. fejlesztő csapata kezd szétesni. A játék nagy sikernek örvend, de idővel feszültség alakul ki Nyulászi, Szalkai László, Zsilvölgyi Csaba és Novák Csanád között így távozni kényszerülnek és elkészítik egy új ellen-szerepjátékot a „Kódexet”. Bár gyakorlata lévén – Nyulászi elmondása szerint – tökéletesebbet alkotott a M.A.G.U.S.-nál, de a sikerhez ez kevésnek bizonyul. A változó piachoz is gyorsan kell igazodni. A Beholder Bt. 1995-ös Hatalom Kártyái nevű gyűjtögetős kártyajátéka megkavarja a piaci igényeket és a többi konkurens cég is lépni kényszerül, de kevés sikerrel. A 1998-ban személyes és anyagi okokból Gáspár végül otthagyja a Valhallát ekkoriban a szerepjáték is veszít már a lendületéből. Gáspár több kitérő után végül, mint író-szerkesztő visszatér egy időre még a céghez, de 2000 elején újra viták alakulnak ki és külön válnak.

A nehéz anyagi helyzetből egy közreműködés jelenthetne kiutat. A szintén a rendszerváltás után újra alakult Szukits Könyvkiadó megakarja vetni a lábát a fantasy és sci-fi piacon. Kezdetben a Szukits Rejtő Jenő-könyvek kiadásával ért el sikereket, de már korábban néhány sci-fi könyvet is sikerrel értékesített. A Valhalla háttere nagy segítség lenne, de végül nem valósul meg az üzlet így a Szukits önállóan vág bele (sikeresen) az új műfajba.

A Valhalla kiadó 2001-ben szűnt meg. Ezután hosszú pereskedés folyik a jogok felett, amit a közös munka miatt nehéz szétválasztani. Végül Ynev világához csatlakozó jogokat Gáspár kapja meg. Az egyes szerzők művei idővel több kiadóhoz vándoroltak és a többségük végül a Delta Visionhöz került. Novák Csanád végül Új-Zélandon telepedett le.

A bejegyzés trackback címe:

https://legoptimalisabb.blog.hu/api/trackback/id/tr704984886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása